Reggel, mikor beérek a suliba, kiveszem a táskámból Jessica Sorensen-től a Callie, Kayden és a véletlent, majd olvasni kezdek. Pár napja kölcsönöztem ki a könyvtárból Hanna ajánlására. Már körülbelül a felénél járok, és teljesen beleszerettem.
Az olvasásomból egy hatalmas nagy csattanás zökkent ki. Becsukom a könyvemet, beteszem a padomba, majd felnézek, és a hang irányába fordulok. Éppen a rajztanárom csörtetett be az ajtón, majd intett a kezével, hogy foglaljunk helyet. Senki sem áll, mit mutogat?
Leül a tanárihoz, majd némán elkezd bámulni minket hosszú perceken át. Értetlenül nézek Hannára.
- Földrajzunk lesz, mi a halált keres itt a rajztanár? - húzom fel a szemöldökömet. Szinte lehetetlennek tartom, hogy a föci tanárunk hiányozzon. Eddig mindig bent volt, bármennyire is akartuk az ellenkezőjét.
- Tegnap ki volt húzva a diginaplóban. Osztálykiránduláson van Erdélyben - válaszolja suttogva a padtársam, majd elkezd rajzolgatni. Hát, ha a további 40 percben is így fog bámulni minket, akkor én olvasok.
Diszkréten kihúzom a padomból, majd az ölembe ejtem a könyvemet, és olvasni kezdtek.
- Elnézést, zavarom a hölgyeket ott hátul? - tér észhez a bambulásából Géza bácsi - Hé, szöszke! Mit csinálsz a pad alatt, telefonozol? - kérdezi éles hangon. Hanna kezében megáll a ceruza.
Ránéz a kezemben lévő tárgyra, majd megszólal - Olvas. - A tanár összehúzza a szemöldökét, majd keresztbe teszi a kezét.
- Na persze. A pad alatt. Azonnal menjen az igazgatóhelyetteshez, kisasszony! - kalimpál felém a szőrös kezével. Úgy imádom, amikor egy tanárral egyenrangúan imádjuk egymást. Két éve ide járok, és még a nevemet sem tudja.
Értetlenül nézek rá. - De tanár úr! Tényleg olvasok! - erősítem meg Hanna állítását, majd felmutatom neki a kincsemet. Géza bácsi rám ripakodik, majd elzavar az igazgatóhelyetteshez. Durcásan felkelek, majd megragadom a széken lévő egyenköpenyemet, és felhúzom. A tanár mit a sas, rögtön felkapja a fejét a mozdulatra.
- Mit csinál?! - kiált rám hirtelen - Azonnal tegye vissza a köpenyét! Azt azelőtt kellett volna felhúznia, mielőtt beléptem az ajtón. A tetteinek következménye van. Induljon!
Hangosan felsóhajtok, és visszateszem a köpenyemet a helyére. Kiveszem a zsebemből a telefonom, majd gyorsan és diszkréten Hanna kezébe nyomom. Legalább azért nem tud majd elkapni a Hárpia, hogy be van kapcsolva. Kicsörtetek a teremből, majd az igazgatóhelyettes irodája felé veszem az irányt.
Semmi rosszat nem csináltam, mi volt ez a bunkózása a tanárnak?
Bekopogok az ajtón, majd mikor meghallom azt, hogy 'igen', csendben benyitok. A banya rám elemi a tekintetét, majd elvigyorodik. Ez inkább vicsor. Mikor ezt csinálja, mindig elgondolkozom, hogy három fogsora van-e, mint a cápáknak.
- Fekete Daniella! - Az asztalon lévő füzetek között elkezd turkálni. Mikor megtalálja a hatalmas nagy 8. B felirattal kidekorált füzetét, megköszörüli a torkát és ismételten megszólal – Aha! Látom. Földrajzod van, de Géza tanár úr ment be helyettesíteni. Elnézve az önök közti viszonyát, mit művelt az óráján, hogy ide kellett jönnie? - teszi fel a kérdést számon kérő hangon. Hm, meglehetősen nyugodt. Talán jó napja van.
- Olvastam a pad alatt - felelem a szemébe nézve. Közelebb hajol, a tekintetét az enyémbe fúrja. Régi trükkje, hogy így ijeszti el a hazudós diákokat. Azonban én nem félek tőle. Ha igazságtalanságról van szó, sosem bátortalanodom el. Ezt az igazgatóhelyettes is tökéletesen tudja, ugyanis az utóbbi időben egyre többet jártam hozzá. Nem tudom, miért, a tanév végére mintha a tanárok megkattantak volna. Múltkor két percet késtem németről, mert az osztályfőnökömnek segítettem bevinni a cuccait a tanáriba, és igazolatlant akart adni, de én fellázadtam, ezért lezavart a Hárpiához. Akarom mondani, Éva nénihez.
- Á, szóval olvastál - mondja kimérten - És áruld csak el nekem: miért olvastál órán? - közelebb húzódik hozzám. Már csak fél méter választ el minket egymástól. Csak nyugalom, Ella, ne nézd a bibírcsókját!
- Géza bácsi leült, és vagy öt percen át semmit sem csinált, csak bámult minket. Gondoltam, amíg meg nem szólal, olvasok. De legalább csendben foglaltam el magamat, és nem beszélgettem, tanárnő - nézek rá ártatlanul, majd halványan elmosolyodom.
- Akkor miért küldte ide hozzám magát, ifjú hölgy?
- A tanár úr azt hitte, hogy telefonozok a pad alatt - válaszolom, benne meg mintha megszólalt volna egy radarérzékelő, azonnal felkapja a fejét. Még a szeme is megcsillan hirtelen.
- Bekapcsolt állapotban van a mobilja, miközben tanítás folyik? - emeli fel a hangját. Istenem, lőjetek le!
- Nem, a telefonom kábé egy hónapja tönkrement. A ballagásomra fogok kapni egy újat - füllentem, ugyanis ez csak féligazság. Tényleg fogok kapni újat, de nem azért, mert tönkrement a régi.
- És hol a köpenye, Daniella? - Remek... Őszintén reméltem, hogy ettől most eltekint. Hülye BZsE-s szabály, hogy a diákoknak egyen köpenyt kell hordaniuk. Persze ritka, hogy felhúzzuk, csak egy-két olyan tanárnál szoktuk, akiknél tudjuk, hogy követelik az óráikon. Ha tudtam volna, hogy Géza bácsi jön be ma hozzánk föcire, azonnal magamra kaptam volna.
- Elfelejtettem felvenni - felelem őszintén, a szemébe nézve. Bármennyire sem akarom azt... Egy pár másodpercig még némán méreget, majd halkan megszólal:
- Jól van, elmehet. Legközelebb ne olvasson Géza tanár úr óráján! - emeli fel a mutatóujját fenyegetően.
Megköszönöm, majd kijövök az irodából. Ez könnyen ment - gondolom. Csendben visszasétálok a terembe. A tanár rám sem hederít. Leülök Hanna mellé, majd elém csúsztat egy cetlit.
Szabad foglalkozás van. Most már olvashatsz.
***
- Na, még mit nem! Felejtsétek el! Biztos, hogy nem! - kiabálok rá az osztályra hirtelen. Éppen osztályfőnökink van, ez az utolsó óránk. Mikor bejött a tanárnő, mondta, hogy meg kell írnia a ballagási beszédet valakinek, majd fel is olvasnia a színpadon. Az osztály szinte egy emberként fordult felém.
- Ella, kérlek! - vette könyörgőre Hanna mellettem - Te vagy az egyedüli az osztályban, aki tud írni, és még szépen is olvasol.
- De gyerekek, még csak két éve járok ide hozzátok, hogy tudnék nyolc évnyi emlékeket egy beszédbe összefoglalni, ha ott sem voltam a háromnegyedénél?! - kérdezem tőlük ingerülten.
- Istenem, Daniella, szinte minden emlékünket elmeséltük már neked, ne legyél ilyen szerencsétlen, írd már meg! - üvölt rám az egyik elkényeztetett liba, Bogi.
Hangosan felsóhajtok, majd a tanárhoz fordulok. - Jó, megírom, aztán majd fel is olvasom. De ezért valakinek vennie kell nekem minimum egy csokit, tudjátok, hogy lámpalázas vagyok! - mondom, majd keresztbe tett karral nekidőlök a székem támlájának.
- Majd suli után veszek neked egyet - kacsint felém Atti. Idegesen rámosolygok.
- Na, akkor ezt is megbeszéltük. - csapja össze a tenyerét az ofő - Jaj, igen, a másik. Szeretetvendégségre is kel írni egyet. Daniella, kérlek, megtennéd ezt is nekünk?
Ugye, most szórakoznak velem?
- Tanárnő, kérem! - emeli fel Fruzsi a kezét - Ellának már így is sok dolga van, megírom én szívesen Hannával, ha kell, fel is olvasom majd.
A padtársam hevesen bólogat mellettem. Kivételesen hálásan mosolygok a lányok felé - Köszönöm! - suttogom.
A nap további részében semmi érdekes nem történik. Mivel közeleg az év vége, ballagási próbákat tartottunk, néha pedig szabad foglalkozásunk volt, ahol végig olvastam. Ki is végeztem a Calle, Kayden, és a véletlent. Hogy lehet így lezárni egy könyvet?! Azonnal szükségem van a folytatásra!
Csendben sétálok a buszmegálló felé. Sikeresen lekéstem az előző járatot. Mikor kiléptem az épületből, szinte azonnal elsuhant az orrom előtt. Berakom a fülhallgatómat a fülembe, majd elkezdem hallgatni Adele-tól a Send My Love-ot. Eltelik pár perc, mire ismeretlen kezeket érzek a vállamon. Megfordulok, és Attilával találom szemben magamat - Ahogy ígértem! - vigyorog, majd egy Balaton szeletet nyom a kezembe. Hálásan megölelem, kibontom a csokit, és a felét odaadom a fiúnak. Némán eszegetünk.
- Honnan ismered Dávidot? - töröm meg én először a csendet. Atti izmai hirtelen megfeszülnek.
- Van egy kis nézeteltérés köztünk, az kapcsán, hogy lenyúlta a barátnőmet - feleli lassan, kimérten.
- Várj, micsoda? - pislogok elképedve. Atti bólogatni kezd, és nem firtatja tovább a témát.
Alig tudom elhinni, hogy Dávid ilyet tett. Nem ilyennek ismertem meg. Öö, még nem is ismered! De azért jó volna.
- Hogy-hogy vele voltál tegnap? - kérdi undorodva. Idegesen beletúrok a hajamba.
- Rám nyitotta a kocsija ajtaját, elestem, bevertem a kezemet, ő meg kiengesztelésül meghívott egy fagyira - mondom, mire felnevet. Ezen mi olyan vicces?
- Ebben tuti, hogy valami hátsószándék van. Azt a barmot nem érdekli, ha fájdalmat okoz másoknak. Biztos, veled akarja megcsalni a barátnőjét, és te, mint naiv kislány, mindent el is hiszel neki, és máris a karjai közé veted magadat, mint mindenki más is, mert nektek, lányoknak csak a külső számít, és hogy mennyi pénze van egy srácnak - fújtat idegesen. Rögtön elönti a méreg az agyamat.
- Te komolyan ilyennek tartasz engem? Hogy odajön hozzám egy helyes srác, és máris a karjai közé vetem magamat? - Hirtelen ellágyul a tekintete.
- Ella, nem úgy értettem... Tudom, hogy te nem vagy olyan, mint a többiek. Én csak... - mentegetőzik, de engem nem érdekel. Egyébként is ez hazugság, mert tudom, hogy ezt gondolja rólam. Ezt már két éve is megmondta. Visszadugom a fülhallgatómat a fülembe, majd nem törődve Attival, elkezdek telefonozni. Meglepetésemre, vár egy sms, mégpedig Zoétól, a legjobb barátnőmtől:
Átjössz ma hozzánk? Tök régen találkoztunk, és ma anyuék nem lesznek otthon. :D
Gyorsan válaszolok neki.
Persze, pont a buszra várok, akkor egyenesen hozzátok megyek. :)
Zoé már elsős korom óta a legjobb barátnőm. Rengeteg mindenen mentünk már keresztül. Ott volt, amikor a szüleim váltak és a bizonyos utolsó napon is. Mellettem maradt akkor is, amikor szomorú voltam, és akkor is, ha boldog. Ez mind nagyon sokat jelentett nekem, és iszonyatosan hálás vagyok neki mind a mai napig. De ez fordítva is sokszor megtörtént már. Ott voltam, mikor a nővére kiköltözött Franciaországba. Szegény rengeteget sírt akkor. Imádják egymást a nővérével, és szinte elválaszthatatlanok voltak, amíg a sors rá nem kényszerítette őket erre. Ott voltam akkor is, amikor kiderült, hogy az első nagy szerelmének barátnője van. Igaz, hogy az Zayn Malik volt, de mindegy.
Mikor felszálltam a buszra, valami különös dologra lettem figyelmes. Hátul, a négyes ülésben egy feketébe öltözött, baseball sapkás srác ült egyedül. A lábait szétterpesztette, karjait összefonta maga előtt, a fejét lehajtotta, mintha aludna. Senki nem volt a közelében, mintha a buszon lévő emberek messziről elkerülnék. Kíváncsian méregettem a srácot. Még sosem láttam itt korábban. Általában egy középiskolás társaság szokott ott ülni. Ilyenkor tőlük zeng az egész busz, de úgy tűnik, kivételesen nincsenek itt.
- Nem ülsz le? - kérdezi mögöttem Atti. Nem is vettem észre, hogy megálltam a busz közepén, ezáltal elzárva a kis szűk folyosót az ülőhelyek felé.
- Ja, de persze - dadogom - Figyelj, szerinted miért nem ült bárki is a sráchoz oda hátul, a négyeshez? - biccentettem az állammal a darkos pasi felé.
- Milyen srác a négyesben? Ella, totál üres az ülés - néz rám értetlenül. Zavartan pillantok hol rá, hol az ismeretlen pasi felé.
Lehet, hogy őt is csak én látom, mint Isabelle Lightwood-ékat? Vajon akkor ő melyik szereplő lehet?
Nevetséges. Biztos, hogy csak Attila figyelmetlen volt, és nem vette észre a srácot. Csendben hátrasétálok, majd leültök vele szemben. Egy pillanatra felpillant, én meg kedvesen rámosolygok. Mintha nem vette volna észre, lehajtja a fejét.
Pár másodperc múlva tágra nyílt szemekkel ismét rám néz - Te látsz engem? - kérdezi. Mély, rekedtes hangja van. Mikor végignézek rajta, csak egy szó jelent meg lelki szemem előtt: titokzatosság.
- Hát persze - felelem szűkszavúan, majd az ablak felé fordulok. A srác feljebb csúszik az ülésén, majd rátámaszkodik a térdére.
- Kitalálom, lesújtott rád Perigma átka, mi? - félmosolyra húzza a száját. Gödröcskék jelennek meg az arcán. Kezdem egyre kellemetlenebbül érezni magamat. Miért ültem ide? Ja, tudom. Mert egy minden lében kanál vagyok.
- Nem tudom, miről beszélsz... - felelem rá sem nézve.
- Hazudsz. Látom rajtad, hogy hallottad már ezt a két szót. Perigma átka. Gusztustalanul hangzik, nem? - cseveg kedélyesen.
- Figyelj, nem tudom, hogy ki vagy, és hogy honnan szedted ezt a perigmás izét, a tetkós csapattal együtt, és hogy mire megy ki a játék, de csak úgy mondom: baromira nem vicces. Igazán leszállhatnátok rólam - fejezem be a mondandómat, mire szélesen elvigyorodik, majd felém nyújtja a kezét.
- Folt vagyok. Örülök a találkozásnak.
Egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. Folt. A csitt, csitt sorozatból. Nem tartozik a nagy kedvenceim közé, de a srác személyiségét mindig is bírtam a történetben. Vicces, hogy most "találkozok vele", amikor Zoéhoz tartok. Egyszerűen imádja Foltot, meg az egész könyvsorozatot is.
Félve megemelem a kezemet, majd gyanúsan felé pillantok - Daniella - mondom, majd lassan kezet fogunk.
- Ella? - hallok magam mellett egy ismerős hangot. Felé fordítom a fejemet, és Attit pillantom meg - Magadban beszélsz, már egy jó ideje bámulnak téged az emberek, és őszintén, kezdesz megrémiszteni. Minden rendben? - kérdezi aggódva, majd a homlokomra tapasztja a kezét. Idegesen félrelököm.
- Hagyj békén - mondom, majd felállok, és a sofőr felé sétálok. Kinyitja nekem az ajtót, majd lesétálok a járatról.
- Egy élmény volt! - hallom magam mögött Folt hangját, majd a sofőr bezárja az ajtót.
Beletúrok a hajamba, majd szétnézek. Már beértünk Kiskunhalasra, de még mindig rohadt messze vagyok Zoééktól. Felkapom a hátamra a táskámat, majd gyalog elindulok a legjobb barátnőm felé. Már félúton járok, mikor valami elsuhan a fejem felett. Déjà vu. Megfordul a levegőben, majd halványan elmosolyodik - Már azt hittem, sosem végzel a suliban - mondta a Xemerius hasonmás. Nem törődve vele folytatom az utamat, de a vízköpő nem hagyja magát.
- Tudom, hogy látsz engem! Látnod kell! Te vagy az új elátkozott lány. Őszintén sajnálom - biggyeszti le a száját, de pár másodperc múlva ismét mosolyog - De legalább így megismerhetjük egymást, és legjobb barátok lehetünk! - kiáltja, majd elkezd vizet köpni. Az egyikkel pont az arcomba talál. - Upsz, bocsi! Mindig ez van, ha izgatott leszek valamitől...
Ekkor néztem rá először.
- Mit keresel itt? Hogy... Egyáltalán hogy kerülsz ide? Hogy tudsz repülni? Vagy talán lebegsz? Már ezt sem tudom eldönteni... Drótokkal? Mi folyik itt? Hallucinálok? Át akarnak verni? Kandi kamera? Mert már kezdem rohadtul kellemetlenül érezni magamat - ordítom le az ártatlan kis lényt, mire lekonyul a füle a szomorúságtól. Ettől a látványtól összeszorul a szívem. Közelebb repül hozzám, majd a vállamra teszi apró kis kezét.
- Kérlek, nyugodj meg, és ne aggódj. Én végig itt leszek melletted. Mindent megmagyarázok, ha azt szeretnéd, csak könyörgök, ne ordibálj. Még a végén hülyének néznek az emberek, hogy a levegőnek kiabálsz.
Hatalmasat sóhajtok, majd ismét útnak indulok. Xemerius egy pillanatra sem fogja be a száját, állandóan csacsog valamiről. Hol Gwendolynról és Gideonról, hogy mennyire elhanyagolják őt, hol arról, hogy itt mennyivel jobban néznek ki a galambok, és hogy mennyivel kövérebbek, milyen finomak lehetnek, hol pedig arról, hogy milyen viccesen nézek ki akkor, ha mérges vagyok. Már Zoéék utcájába kanyarodok be, mikor a távolból észreveszek két ismeretlen, fura, régi ruhákban flangóló fiatalt.
- Nem találhatják meg a kronográfot, Gideon! - kiáltja félve a lány. Egy hatalmas paróka ékesedik a fején. Kezében az óriási szoknyáját fogja, hogy még véletlenül se lógjon le a földre. Igazi, tizennyolcadik századi ruhának tűnik. Bár amennyire értek én a különböző korszakok divatjaihoz, lehet, hogy akár a tizenötödik századból származik.
Nyilván ő Gwendolyn Shephard, az Időtlen szerelem trilógiából. Mikor már egészen közel kerülök hozzájuk, idegesen rám pillantanak, majd a mellettem repülő szellemre.
- Xemerius! Hol a fenében voltál?! Szükségünk van rád! - kiált fel idegesen a lány, majd Gideon felé fordul. - Itt van a lány mellett, most pedig indulás! - sürgetteti őket Gwen. A történeti emlékektől elmosolyodom. Imádtam a kettőjük szerelmét. Újra kéne olvasnom a trilógiát.
Xemerius szomorúan rám pillant - Szia, Daniella! Este még meglátogatlak. - Majd gyorsan Gideonék után repül. Egyik pillanatról a másikra észhez térek.
Ezek nem ők. Nem tudnak kijönni a képzeletemből. Bár eléggé úgy néznek ki mindannyian, ahogyan elképzeltem őket. Megrémülök, ha visszagondolok Attila ijedt arcára, amikor azt hitte, megkattantam. Istenem, ez vár rám most már életem végéig?
Mikor odaérek Zoéék házához, bekopogok az ajtójukon, majd szinte azonnal ki is tárul előttem. A lány amint megpillant, megölel. Végignézek rajta. Fekete rövidnadrágot és egy szürke pántos pólót vett fel. Barna, középhosszú haját lófarokba fogta. Szeme ki volt húzva, szempilláit kifestette.
- Szia! Készítettem kukoricát, meg betöltöttem a gépen A dán lányt, amit már tök régóta meg akarunk nézni együtt - hadarja, én pedig gyorsan levetem a cipőmet, és a nappalijuk felé veszem az irányt. Zoé jön utánam, szinte egyszerre nyúlunk ki a heverőjükön. Lekapcsolja a lámpákat, majd elindítja a felvételt. Nagyon szeretek vele filmet nézni, mert egy csomó mindenkit ki tudunk együtt parodizálni, meg tök sok apróságon is képesek vagyunk röhögni. A film felénél azonban nem bírok nyugton maradni. A fejemben még mindig ott motoszkál a mondat, amit Isabelle tegnap ejtett ki a száján.
Rád szállt Perigma átka, ami egyet jelent azzal, hogy olyan embereket és lényeket látsz, amiket más nem.
- Daniella, minden rendben? - néz rám komolyan Zoé. Eláruljam neki? - kérdezem magamtól. Egy részem tudta, hogy Zoé megértene, és mellettem lenne végig, de a másik részem attól fél, hogy ő is őrültnek fog tartani, mint Attila.
Hangosan felsóhajtok, majd a lány tekintetét kerülve megkérdezem:
- Történt már veled olyan, amihez foghatót sosem tudtál volna elképzelni? Valami, amitől hirtelen azt sem tudod, hogy létező-e? Valami, amiről el sem tudod dönteni, hogy áldás, hogy megvan, vagy átok? Valami, amitől az emberek őrültnek néznek, hogy van, de elítélnek, ha nincs?
Zoé pár pillanatig némán néz rám, majd elmosolyodik.
- Őszintén? Nem. De ha valami baj van, azt nyugodtan elmondhatod nekem. Ha amiatt aggódsz, hogy őrültnek foglak-e nézni, akkor megnyugtatlak, hogy ez soha az életben nem fog megtörténni. Még azok után sem, hogy bejelentetted, kész vagy összeházasodni Harry Stylesszal - vigyorog, amitől én hangosan felnevetek. Igaza van. Már korábban is megtehette volna azt, hogy őrültnek néz, miért pont nyolc év után tenné ezt?
Ránézek, felhúzom a lábamat, majd megszólalok:
- Oké, de kérlek, nagyon-nagyon szépen kérlek, ne nézz hülyének, és tényleg igaz, amit mondok! - teszem össze a kezemet előtte.
- Ella, nyugi. Tudom. Meséld csak - feleli, majd leállítja a filmet, és az ölébe veszi a kukoricát.
Töviről helyire elmesélek neki mindent, ami az elmúlt két napban történt velem. Dávidról, a sötét alakról, az iszonyatos tömegről, az Árnyvadászokról, Xemerius-ról, Folt-ról, Attila rémült tekintetéről, Gwendolyn-ról, valamint Gideon-ról. Egész idő alatt nem szól egy szót sem, csak némán hallgat, és eszi a popcorn-t.
Mikor befejezem a mesélést, végre a szemébe merek nézni. Még mindig figyelmesen méreget. Felemeli az ujját, jelezve, hogy várjak egy fél pillanatot. Lenyeli a kukoricát, ami a szájában volt, majd megszólal:
- Először is, fáj, hogy nem szóltál korábban Dávidról. De efölött most szemet hunyok, tekintve hogy mennyi minden történt veled az utóbbi pár nap alatt. Aztán pedig - drámai szünetet tart - Wow!
Ettől a reakciótól elvigyorodom, de egyből lehervad az arcomról. Zoé folytatja a mondandóját.
- Elég hihetetlen mindaz, ami veled történt, de tudom jól, hogy te magadtól sosem állnál elő egy ilyen sztorival, így valószínű - bár efelől kétségem sem volt-, hogy igazat beszélsz. És ettől hihetetlenül izgatott vagyok! - tapsikol vidáman.
Boldog vagyok, hogy Zoé nem néz őrültnek. Hisz nekem, és ez iszonyatosan sokat jelent. Zoé a legjobb barátnőm, ez vitathatatlan.
- Tényleg izgalmas, de gondolj bele: valós ez egyáltalán? Vagy megkattantam? - nézek rá bizonytalanul. Elkezdem az ujjaimat töredezni, ami egy nagyon rossz szokásom akkor, ha ideges vagyok.
- Figyelj, csak egyféleképpen tudhatjuk meg, hogy őrült vagy-e - halvány mosolyra húzza a száját, én meg összehúzott szemekkel nézek rá. Őszintén, fogalmam sincs, hogy mire gondolhat. De nem is kell sokat várnom, Zoé máris kiböki:
- Azt mondtad, hogy Xemerius - egyébként fogalmam sincs, hogy ő ki, tényleg el kéne olvasnom azokat a könyveket, amiket te is-, amikor ideges volt, egyszer csak leköpött vízzel. Merthogy ő vízköpő. Na de a lényeg: megvárjuk, amíg meglátogat téged, aztán megkéred, hogy köpjön le engem. Ha érzem a vizet, akkor nem vagy kattant. Ha pedig nem, akkor bocsesz - húzza el a száját, de látom, hogy csak ugrat. Szélesen elvigyorodom. Folytatjuk a filmnézést, hogy addig is teljen az idő, amíg Xemerius meg nem látogat.
Már fél kilenc fele jár az idő, amikor Zoéval megbeszéljük, hogy náluk alszom. Írok egy gyors sms-t anyunak, aki hirtelen boldog lesz attól, hogy végre a legjobb barátnőmmel töltök egy kis időt. Már a második film felénél járunk. Idő közben kihoztunk két pokrócot, és az ágy két végébe kuporodtunk. Éppen ásítok egy hatalmasat, mikor kopogásra leszek figyelmes. Ránézek Zoéra. Egy izma sem rebbent. Akkor ez nyilván Xemerius. Feltápászkodok, majd a takarót magamon hagyva az ablak felé veszem az irányt. Jól sejtettem.
Xemerius fülig érő vigyorral integet nekem. Beengedem az ablakon.
- Szia, Daniella! Hogy vagy? - kérdezi őszinte kíváncsisággal a szemében. Rámosolygok.
- Köszi, megvagyok - válaszolom, mire Zoé odakiált nekem egy 'Minden rendben?'-t. - Persze! - kiáltom vissza.
A vízköpő kíváncsian repked a lakásban, közben mindent jól megvizslat, többek között Zoét is, majd elkezdi mutogatni nekem a hüvelykujját a lány felé bökve a másik kezével. Hangosan felnevetek. Na, ha Zoé nem tekintett eddig őrültnek, akkor most már biztos.
- Xemerius az? - kérdezi nyöszörögve a legjobb barátnőm. A szellem egy pillanatra megdermed a levegőben. Bólintok, majd a vízköpő felé fordulok.
- Figyelj, egyszerűen képtelen vagy rájönni, hogy tényleg létezel-e, vagy csak a képzeletem szüleménye vagy, és arra gondoltam, hogy milyen lenne ezt egy olyannal megtudni, mint Zoé barátnőm? - mosolygok rá félénken, majd idegességemben a hajamba túrok. Xemerius időközben ráült a csillárra, és boldogan lógatta le a lábát onnan - Szóval, hogy pontosabban fogalmazzak: képen köpnéd Zoét, kérlek?
A lány hangosan felnevet a lényegre törő kérdésemtől. A szellem megvonja a vállát.
- Hát, végül is, ha őrült vagy, azt most kéne megtudni, szóval, miért ne? - Zoé fölé repül. Vett egy mély lélegzetet, majd a lány képébe köpött vagy egy liter vizet. Hogy fér belé ennyi folyadék, baszki?!
Ja, igen, mert nem valódi, azért.
Zoé hangosan felkiált meglepetésében, majd rögtön fölpattan a kanapéról.
- Azt a kurva élet, Ella, nem vagy őrült, ez tényleg létezik! - hüledezik tágra nyílt szemekkel, én meg örömömben elsírom magamat, és szorosan megölelem a lányt. Xemerius a szemét forgatva visszaül a csillárra.
Nem vagy őrült, Ella - nyugtatgatom magamat. De miért érzem úgy, hogy mégis az vagyok? Nincs minden rendben. Valami készülődik, nyilván nem véletlen, hogy látom a képzeletem szüleményeit. De vajon mi, és mi köze hozzám?
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése